Skip to main content

Az elrejtett sörrecept


Baráti társaságotok szabadulószobafüggő, olyannyira, hogy évek óta jártok hazai és nemzetközi versenyekre is. Nem sokkal egy megnyert verseny után a következő e- mail érkezik a fiókotokba:


„Kedves csapat!

Egy roppant kényes ügyben keresem Önöket, amelyben kizárólag a csapatuk tudásában bízhatok. Családom a 17. század óta vezet egy kis sörfőzdét, ha úgy tetszik, a ma divatos elnevezés szerint egy kézműves sörfőzdét – ősrégi recept, egyedi ízvilág, limitált mennyiség. A főzde vezetője (s egyben az első sörünk összetevőinek őrzője) mindig a család legidősebb férfitagja. Halála után a sorban következő egyenesági leszármazottra száll a poszt, vagy ennek hiányában a legidősebb férfirokonra. Múlt hónapig a bátyám vezette az üzemet, mivel gyermeke nem volt, sajnálatos halála után pedig én kerültem sorra. A bátyámról tudni kell, hogy a fejtörők és logikai feladatok megszállottja volt, így talán nem meglepő, hogy egyben a szabadulószobáké is. Pár napja ismertük meg a végrendeletét, amelyben tudtunkra adta, hogy titokban épített egy saját szabadulószobát, a Rakat Lakatot, ahol elrejtette a legrégebbi sörünk évszázadok óta változatlan receptjét. Ha nem sikerül megoldanunk a szoba rejtélyét 60 perc alatt, a titkos recept megsemmisül. Ekkora felelőtlenségre még bátyámtól sem számítottam… Nos, én egyáltalán nem jártam még ilyen szobában, a fejtörők sem érdekelnek, nyilvánvaló, hogy nem tudnám teljesíteni a feladatot. Nemrég olvastam Önökről az egyik hírportálon, ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy a Rakat Lakat csapat menthetne ki ebből a lehetetlen helyzetből! Nem lennék hálátlan, ha megszereznék számomra a családi receptet. Számíthatok Önökre?


Bízva pozitív válaszukban:


Johann Manfred Bierritter”